Karikás tánc - a Népzenei Kamaraműhely online koncertjei

„Karikás tánc-2019-2020” – a Népzenei Kamaraműhely
koncertjeinek és szakmai munkájának támogatása
CSSP-E-NEPZENE-2019-0341

Karikás tánc  

a Népzenei Kamaraműhely online koncertjei

A Népzenei Kamaraműhely újraénekelt moldvai dallamokkal köszönti honfitársait szerte a világban.

Az együttes vezetői: Fábri Géza és Fábri-Ivánovics Tünde népzenész előadóművészek és népzene tanárok. Az általuk vezetett művészeti iskolás fiatalok népzenei koncertsorozatukkal az idén magyarországi koncertjeik mellett Vajdaságban Temerint, Zentát, a temesvári Gerhardinumot, a Gyimesekben Gyimesbükköt, Moldvában pedig Klézsét, Somoskát, Lészpedet és Külsőrekecsint látogatják meg.

„Karikás tánc 2019-2020.” projektjüket az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő - Emberi Erőforrások Minisztériuma – Csoóri Sándor Alap támogatja.

Az élő koncertezés lehetőségéig, online népzenei videó sorozattal jelentkeznek.

1. Ünnepélyes alkalom a 2020. évi pünkösd, amelyhez Szentimrei Jenő: Pünkösdölő című versét Fábri Géza öltöztette népzenei köntösbe. A műsorszám ősbemutatója feledhetetlen élmény maradt: a 2018. évi pünkösd hétfőjén, a gyimesbükki Kontumác kápolnánál rendezett ünnepélyes szabadtéri misén ezreknek énekelhették dallamaikat.  A mostani videó felvételhez a Népzenei Kamaraműhely tagjai a Gyálaréti Házkápolnában gyűltek össze, majd a szabad térben is elénekelték a pünkösdölőjüket.

Fogadjátok szeretettel!

Videó: Jenei Kornél
Hang: Dr. Páli Tibor
Felvétel helyszíne: Gyálaréti házkápolna (6729 Gyálarét, Koszorú u. 49.)  

Szeged, 2020. 05. 31.
Fábri Géza
projektvezető, együttesvezető

Youtube link: https://youtu.be/k4c0lEFUXXs

Támogatók: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő - Emberi Erőforrások Minisztériuma – Csoóri Sándor Alap, Mester Tanoda Alapítvány, Dugonics András Piarista Gimnázium

Közlemény

"Örökségül adom!" - Gyermektáncház és családos kézműves délután táncházsorozat

A táncházak igen lényeges elemei pedagógiai munkánknak.
Gyermektáncházakat, diáktáncházakat és felnőtt táncházakat tartunk. Ezekbe bevonjuk növendékeinket. A gyermektáncházak és diáktáncházak értékét sok év múlva is érezzük a résztvevők visszajelzéseiből. A táncházak egyben beiskolázási programot is jelentenek számunkra.

A Mester Tanoda Alapítvány nyertes pályázata révén, az "Örökségül adom!" - Gyermektáncház és családos kézműves délután táncházsorozat hat családos alkalmat biztosít a művészetek iránt fogékonyak számára. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma – Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Csoóri Sándor Alap CSSP-E-TANCHAZ-2019-0261, a Dugonics András Piarista Gimnázium és a Mester Tanoda Alapítvány támogatásának köszönhetően csecsemők, tipegők, aprócskák járják a táncot Szászné Medvegy Vera vezetésével. Aki inkább csak elmerülne a hangulatban Barta Csillával kézműveskedik. De annak különösen örülünk, hogy a zenekart fiatal kobzosaink alkotják, akik szép szolgálatot tesznek Fábri Géza és Fábri-Ivánovics Tünde vezetésével. Külön öröm, hogy a muzsikáláshoz, énekléshez a szülők is szívesen csatlakoznak.

Krnács András szép fotókat készítette a február 20-i alkalmunkról és még négyszer találkozunk a tanévben.

Gyermektáncház és családos kézműveskedés

Feltámada napom fénye...

Művészeti iskolás növendékünk népzene tanulási eszközöket adományozott a régi iskolájának

Ivánovics Viktor, a művészeti iskolánk népi ének szakos tanulója, Ezüst Páva díjas fiatal tamburás tehetség, 2020.01.24-én, rendhagyó magyar óra keretében hagyományozta tovább azokat az eszközöket, amelyeket egy korábbi Csoóri Sándor Program pályázaton nyert, a Mester Tanoda Alapítvány lebonyolításával. A délutáni magyar órákat kiegészítő taneszközök a zene tanulást is segítik majd és mélyítik a nemzetiségek közötti összhangot.

Fábri Géza tambura és koboz-, Fábri-Ivánovics Tünde népi ének-, Lukács Imre citera és furulya- népzenei bemutatóját örömmel fogadta az újvidéki Dositej Obradovic Általános Iskola igazgatója. Az összegyűlt érdeklődő diákok néhány táncot is tanultak, valamit kipróbálhatták a népdal karaoke dal tanulást segítő módszerét.

A RSTV Újvidéki Stúdiója riportot készített a nemes ügy érdekében történt eseményről (20' 15"-től indulva):
http://213.240.63.17/video/Hirado/2020/01/Hirado%2024-01-2020.mp4

Farsangi lánc-táncház

https://www.facebook.com/events/474393853249660/

Mézespálinka

Adventikoszorú-készítés