Ankarában muzsikált a Mentés Másként Trió

Iskolánk tanárai, Fábri Géza kobzos, Fábri-Ivánovics Tünde népdalénekes és Lipták Dániel hegedűs - művészi formációjuk nevén a Mentés Másként Trió - 2014. október 21 – 27. között Ankarában és környékén muzsikált.

Kincses Nagy Éva az SZTE Altajisztika Tanszék adjunktusa szervezésében, a Balassi Intézet támogatásával és az Ankarai Egyetem Hungarológia Tanszék meghívására a Magyar Napok rendezvénysorozathoz kapcsolódva érkeztek a török fővárosba.

Koncertet adtak az Ankarai Egyetem aulájában a Magyar Napok kiállítás megnyitóján, amelyről egy későbbi dokumentumfilmhez televízió felvétel készült. Koncerteztek a Török – Magyar Irodalmi Társaság Sympoziumán, találkoztak Bilal Bal baglama zenésszel és tanárral, majd Magyar Nagykövetség október 23-i ünnepi fogadásra kaptak meghívást az ankarai Marriott Hotel dísztermébe. Elutaztak Beypazariba ahol egy hagyományőrző zenésszel muzsikálva koncerteztek, majd táncba hívták a Yaşayan Müze élő skanzen múzeum látogatóit és dolgozóit.

A zenekar törökországi turnéjának visszhangjáról közel negyven híradás jelent meg a török sajtóban.
 

Lutes of the World - A Világ lantjai találkoztak Svédországban

Fábri Géza kobzos és Fábri-Ivánovics Tünde népdalénekes már számos alkalommal megtapasztalták, hogy távoli helyeken élő előadóművészek, akik nem beszélik egymás anyanyelvét a zenei alkotásban milyen elemi erővel tudnak egyként rezdülni. 2014. október 9. és 19. között, a művész házaspár svédországi turnéján, Daniel Fredriksson mandorással és Anders Peev nyckelharpással két órás közös műsorral járták a koncert helyszíneket. Öt koncerten, Haninge viking múzeumában, Jӓrvsö kamarazenei koncerttermében, Stockholm Stallet folk zenei helyszínén, Umeå Sagateatern színházában és a Dalarna megyei Falunban adták elő a nem mindennapi sikerrel kecsegtető muzsikájukat. Umeåban Daniel Pettersson nyckelharpás virtuóz, Falunban pedig, a legendás népzene megújító Totte Mattsson basszus mandorás csatlakozott az együtteshez. A közönség visszajelzései szerint, ez a különleges svéd-magyar zene “az őszinte örömet és szeretetet sugározta”.

AMI
 

Barkos Bea alkotása: Tabernaculum

Mester Tanoda Klasszikus Zenei Koncert

Mester Tanoda Klasszikus Zenei Koncert

Helyszín: Piarista Gimnázium Díszterem

2014. november 18. 16.30

Darab Előadó Tanár
1. Csajkovszkij: Régi francia dal Körmöczi Gergő 2/A      cselló Csányi Ildikó
2. Galjinin: Nyulacska Gombos Lili 1/A  zongora Tóth Tamara
3. Carulli: e-moll Dallamos Etüd Jusztin Vera 3/A  gitár Szalkai Sándor
4. Handel: Menuett Bauer József  5/A  furulya Lajos István
5. Farkas Ferenc: Magyar tánc Csajkás Antónia  2/A   zongora Zöld Katalin
6. Szokolai Sándor: Dudanóta Csellózenekar Csányi Ildikó
7. Magyar Népdalok Szolfézs csoport Búzás Zsuzsanna

Szeretetel várunk minden érdeklődőt!

Adventikoszorú-készítés

Fényeink - Képzőművészeti pályázat

Kedves Diákok Barátaink, Alkotó Társaink!


Iskolánk pályázatot hirdet „ Fényeink „ címmel.

A pályamunkák készülhetnek bármely vizuális megjelenítéssel: grafika, festés, tűzzománc, szobor, installáció, stb.

A pályaművek a „Fényeink „ című kiállításon kerülnek bemutatásra novemberben, a Patrocíniumhoz kapcsolódva.

A pályamunkákat kiállításkész állapotban kérjük beadni november 22-ig a rajz teremben.

Szakavatott képzőművész zsűri válogatja ki a díjazott munkákat.

Aki szeretne ablakkeretbe dolgozni, kérem jelezze és szívesen adok.(Barkos Bea)


Mindenkinek elmélyült alkotó munkát  kívánunk.

A pályamunkák elkészítéséhez az alábbi idézeteket szánjuk gondolatébresztőnek.


Barkos Bea és  B. Kovács István rajztanárok

 

„Fény vagy te is, lobogj hát,
Melegíts és égess,
Hinned kell, hogy a világ
Teveled is ékes. „

 (Tóth Árpád)

 

Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.

(József Attila)

 

A fény a mechanikai hullámokhoz hasonlóan a sebességével, a  frekvenciájával és a hullámhosszával jellemezhető. Minden hullámmozgást valamilyen rezgő forrás hoz létre, a hullám frekvenciája megegyezik a forráséval. Az egyik közegből a má­sikba történő áthaladáskor a hullám frekvenciája állandó marad. A  frekvencia jele ν , mértékegysége a Hz . A látható fény színét a tiszta spektrumszínek esetén a fény frekvenciája határozza meg.

( Wikipédia)

 

Leon: Fény és Sötétség

A Fény kilépett a Sötétségből,
Az évezredes börtönéből.
Szívét a vágy tüze égette
Kíváncsi volt a végtelenre.

A Sötétség szerette a Fényt,
Nem adta fel soha a reményt,
Hogy a Fény egyszer majd visszatér
És kínzó fájdalma véget ér.

Szabadon szárnyalhat most a Fény,
Szemében perzselő szenvedély.
Önzetlen volt, magából adott,
Semmit soha vissza nem kapott.

A Sötétség már régóta várt,
Minden szenvedést magába zárt.
Egyre jobban kívánta a Fényt,
Ölelésének forró hevét.

A Fény ereje gyorsan fogyott,
Szemében tűz már nem lobogott.
Fáradtan megállt s visszanézett,
Lelkében ürességet érzett.

Komor és csendes az éjszaka
Rideg már a Sötétség szava.
A Fényt talán többé nem látja,
Szunnyadó álmát nem vigyázza.

Egy falevél hullt le lassan,
Madarak szálltak a magasban,
A Fény közöttük pihent csendben,
Körülötte fák néma rendben.

Vihar készül most, borul az ég,
Gyorsan közeleg a Sötétség.
Elnyel mindent, mi útjába áll,
Árnyékba rejtőzik a határ.

Villámok cikáznak az égen,
Vad szél tombol a kicsiny réten.
Millió könnycsepp hull a fákra,
S a halvány Fény sápadt arcára.

A fekete palást meglebben,
Elterül a dús fellegekben.
A Sötétség így most már látja,
Lombos fák közt alszik a párja.

A Fényt gyengéden felkarolja,
Örömét fülébe dalolja.
Ajkára könnyű csókot lehel,
Testét óvja a sötét lepel.

A Fény tüze újra a régi,
Szerelmes szívében már érzi,
A Sötétség nem börtön többé,
Vigyáz rá örökkön-örökké.

Garamvölgyi Anett kobozművész koncertje moldvai csángómagyar dallamokkal Budapesten a Művészetek Palotájában (2014. október 29.)

Bábkészítő foglalkozás a Cserregő bábtársulattal (2014. október 30.)

Őszi Családi Nap

A Mester Tanoda Alapítvány, a múlt évhez hasonlóan, az idén is megszervezi az Őszi Családi Nap rendezvényt, melyet elsősorban a piarista közösség életének gazdagítására szánunk.

A fókusz a közösségépítésen van. A osztályközösségeket, diákönkormányzatot, szülői közösséget, templomi közösséget, s egyéb közösségeket egy egész napos nemezelésre hívjk, hogy minden közösség elkészíthesse azt az alkotását, amely dísz lehet majd az osztálynak, családi háznak, annak a térnek, amelyben találkozunk.

Szép, színes programot állítottunk össze amely ifjaknak, osztályközösségeknek és kis gyermekes családoknak is egyaránt érdekes lehet.

A részvétel ingyenes!

Részletek a mellékelt plakáton.

Meghívó

A Mester Tanoda Alapítvány 2014. november 6-án, 17 órakor kuratóriumi ülést tart a Dugonics András Piarista Gimnáziumban található irodájában. Meghívó itt.