NÉPZENÉSZPALÁNTA NEVELŐ – VINCE NAPI TÁNCHÁZ

Népzenészpalánta nevelő programsorozatunk következő táncházába hívunk,
január 21-én, VINCE NAPJA előestéjén szívet-, lelket-, közösséget erősítő, batyus TÁNCHÁZBA, a festői Ópusztaszerre!
 
Az Ópusztaszeri Faluházban 18 órakor kezdődő táncos mulatság keretében, a szőlőtermelőknek az időjárást figyelni kell, hiszen a regula így hangzik:
Hogyha szépen fénylik Vince,
Megtelik borral a pince.
A moldvai magyaroknál ezt így mondták:
Fényes Vince, tele pince.
Ködös Vince, üres pince.


A délvidéki magyaroknál ezt beszélték:
Ha fénylik Vince, megtelik a pince.
Ha csepeg, csurog, kevés lesz a borod.


Borlovagot hívtunk, akivel mi is metszünk vincevesszőt, s abból, hogy mennyire hajtott ki, a következő év termésére jósolhatunk. De érdemes sok bort inni ezen a napon, hogy bő legyen a termés, hiszen maga a Vince név is rokonítható a vinum ’bor’ szó jelentésével.
Gera Márta és Csókási Imre mutatja a táncot, a Mentés Másként Együttes és Tóth Antal – Tóthné Zombori Györgyi adja a muzsikát, Fábri-Ivánovics Tünde tanít alkalomhoz illő dalokat.
 
Ki-ki hozzon kínálni valót, nehogy szégyenben maradjon☺
 
GYERTEK!
 
• ÉS ha népzenét szeretnél tanulni, gyere el a NÉPEZNÉSZPLÁNTA NEVELŐ alkalmainkra!

Ópusztaszeren a Vackorkuckóban (Árpád u. 2.) népi ének-, koboz- és furulyatanításon vehetnek részt a jelentkező fiatalok, hogy a gyakorló népzenészektől lessék el a mesterséget. A Mentés Másként Együttes tagjai, Fábri-Ivánovics Tünde népdalénekes, Barta Márton furulyás és Fábri Géza kobzos lelkes tanítása segítségével, havi rendszerességgel, szombat délelőttönként 9-11 óráig a MESTER TANODA ALAPÍTVÁNY szervezésében, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő - Csoóri Sándor Alap CSSP-ZENEOKTAT-2022-0114 program támogatásával.
JELENTKEZÉS torokrisztina@gmail.com, további információ:
http://mestertanoda.hu/content/n%C3%A9pzen%C3%A9szpal%C3%A1nta-nevel%C5%...

Várunk szeretettel!
Törő Kriszta és Fábri-Ivánovics Tünde
#csoorisandoralap

FACEBOOK ESEMÉNY linkje https://fb.me/e/2l65lhxkN

 

Koncert meghívó - Őszi Kulturális Fesztivál 2022. 10. 12. 19:00

http://www2.u-szeged.hu/okf
https://fb.me/e/2bFYbnrwo

A Népzenei Kamaraműhely október 12-én az Őszi Kulturális Fesztivál keretében koncertezik - a Mentés Másként Együttes ÚTITÁRS koncertjén.

A koncert helyszíne a gyönyörűen felújított SZTE Rektori Épület díszterme, kezdés időpontja 19 óra.
A két felvonásos koncert műsor szünetében lehetőség lesz a diák együttes "Ha folyóvíz volnék..." kulturális missziós útjához adományokkal hozzájárulni, sőt akár CD lemez vásárlásával is támogathatjuk őket.

A koncert után a diákok a Radnóti Caféba hívnak Bennünket, saját szervezésű furulyás táncházukba!
https://fb.me/e/1upRJ0Hxe

Legyünk sokan, legyen részünk a csodában, éltessük közösségünket!

Szabad Táncház a MOGY alkalmával

 

"Örökségül adom!" - Gyermektáncház és családos kézműves délután táncházsorozat

Szabad Táncház a MOGY alkalmával

2022. 08. 06., szombat 22.00 – 24.00

Muzsikál és énekeltet:
Magyar Tekerőzenekar és Virtus Dudazenekar
Dél-Alföldi táncok

Népzenei Kamaraműhely (Dugonics András Piarista Gimnázium, A.M.I. és Kollégim)
Moldvai táncok

Eszterlánc Zenekar
Mezőségi táncok

Táncoltat:
Számfira Máté és Számfira-Nagy Zita (Hatetudnád Tánctanoda)

Helyszín: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, SZÍNPAD

Közreműködésünkkel a Magyarok Országos Gyűlés küldetését támogatjuk! www.mogy.hu

Támogatók:
Emberi Erőforrások Minisztériuma - Emberi Erőforrás Támogatáskezelő - Csoóri Sándor Alap CSSP-TANCHAZ-2021-0298 "Örökségül adom!"
Mester Tanoda Alapítvány

Köszönjük, hogy adója 1%-val támogatja a Mester Tanoda Alapítvány hagyományteremtő, tehetséggondozó munkáját!
Adószám:18468579-1-06
www.mestertanoda.hu

 

"Örökségül adom!" táncházsorozat Gyimesben és Moldvában

 
A Mester Tanoda Alapítvány az "Örökségül adom!" - Gyermektáncház és családos kézműves délután táncházsorozat program keretében ezúttal a „Ha folyóvíz volnék…” kulturális misszió hagyományőrző törekvéseit támogatja.

Táncházaink Gyimesbe és Moldvába költöznek!

Július 2-án Szegedről újra útnak indul a Dugonics András Piarista Gimnázium Népzenei Kamaraműhely kamaraegyüttese és vezetőik Fábri Géza kobzos, Fábri-Ivánovics Tünde népdalénekes, valamint a lelkes Szülők és Támogatók közössége.

A „Ha folyóvíz volnék…” kulturális misszió keretében kostelki, klézsei, somoskai, külsőrekecsini és szegedi fiatalok  és hagyományőrző mesterek találkoznak a hagyományőrzésben, hogy közös muzsikával, tánccal ünnepeljék összetartozásukat, barátkozásukat.
 
TÁNCHÁZAK:
Július 03. vasárnap 19:00 Kosteleki Magyar Ház
Július 04. hétfő 19:00 Szeret-Klézse Alapítvány
Július 05. kedd 20:00 Somoskai Magyar Ház
Július 06. szerda 17:30 Lábniki Tábor Központ
Július 07. csütörtök 19:00 Külsőrekecsini Magyar Ház
Július 08. péntek Szeret-Klézse Alapítvány
16:00 Közös KONCERT  és  20:00 TÁNCHÁZ

Támogatók:
Emberi Erőforrások Minisztériuma - Emberi Erőforrás Támogatáskezelő - Csoóri Sándor Alap CSSP-TANCHAZ-2021-0298
Miniszterelnökség - Nemzeti Együttműködési Alap - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Moldvai Csángómagyarok Szövetsége
Dugonics András Piarista Gimnázium
Nemzeti Identitás Egyesület
Délikert Kulturális Egyesület
Mester Tanoda Alapítvány

1%
Köszönjük, hogy adója 1%-val támogatja a Mester Tanoda Alapítvány hagyományteremtő, tehetséggondozó munkáját! Adószám:18468579-1-06
www.mestertanoda.hu
 
Facebook esemény linkje: https://fb.me/e/1CwRCmYF1
 

 

Gyermektáncház

Szeretettel hívunk az "Örökségül adom!" - Gyermektáncház és családos kézműves délután táncházsorozat újabb alkalmára,

Gyermektáncházba a Karolina Majálison!

2022. 05. 21., szombat

10.00 – 11.00


Muzsikál és énekeltet:

Mentés Másként Együttes


Ifjú népzenészek alkalmi zenekara

(Dugonics András Piarista Gimnázium, A.M.I. és Kollégim)


Táncoltat:

Szászné Medvegy Veronika

(Cuháré Táncműhely)


Helyszín:

Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

 6725 Szeged, Szentháromság u. 70-76.


Közreműködésünkkel a Boldogasszony Iskolanővérek iskolájának nevelői tevékenységét támogatjuk!


Támogatók:

Emberi Erőforrások Minisztériuma - Emberi Erőforrás Támogatáskezelő - Csoóri Sándor Alap

CSSP-TANCHAZ-2021-0298 "Örökségül adom!"

Mester Tanoda Alapítvány

Dugonics András Piarista Gimnázium


Facebook esemény linkje: https://fb.me/e/1NKo7TL1O

      

1%

Köszönjük, hogy adója 1%-val támogatja a Mester Tanoda Alapítvány hagyományteremtő, tehetséggondozó munkáját!

Adószám:18468579-1-06

www.mestertanoda.hu

 




 

 

Oláh Tamás fotói a Farsangi gyermektáncházról

Farsangi mulatságot tartottunk a balástyai Művelődési Házban.

A Mester Tanoda Alapítvány "Örökségül adom!" táncházsorozat újabb évada nyílt meg 2022. február 4-én, a farsangi gyermektáncházunkkal, amelyben a Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium fiatal népzenész növendékei és tanárai közreműködtek, sőt, öregdiákok is beálltak segíteni!

A Mentés Másként Együttes vezetésével aprók-, családosok- és fiatalok közössége táncoltatta a medvét, röptette a katicákat, járta a közös táncot, hogy űzze a telet, a betegséget és minden földi gondot.
A mulatságban elfáradt lábacskákat Baranyi Ildikó mesemondással pihentette.

Bemutatkozott a Szeri Búzaszem Iskola, kérdezhettünk, érdeklődhettünk az iskolaalapítóktól.
 

A közös együttlét második felében a Cuháré Táncműhely vette át a szót, illetve a táncházat, a Csergő Banda közreműködésével.

 A helyszínt a balástyai Önkormányzat biztosította.

Köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériuma - Emberi Erőforrás Támogatáskezelő - Csoóri Sándor Alap CSSP-TANCHAZ-2021-0298"Örökségül adom!" pályázati keretből nyújtott támogatást!

Oláh Tamás fotói a Farsangi gyermektáncházról alább megtekinthetők!

CSSP-TANCHAZ-2021 "Örökségül adom!" - Gyermektáncházak és Diáktáncházak a családok és közösségek szolgálatában

ÚJRA INDULHAT az "Örökségül adom!" táncház sorozatunk!

Szeretettel hívunk GYERMEKTÁNCHÁZUNKBA,

2022. február 4-én, a balástyai Művelődési Házba!

17-18 óráig farsangi gyermektáncház,
a Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium fiatal népzenész növendékeinek muzsikájával,
a Mentés Másként Együttes - Fábri Géza kobzos és Fábri-Ivánovics Tünde népzenészek közreműködésével.

18 órától felnőttek táncháza, a Cuháré Táncműhely szervezésében a Csergő Banda közreműködésével.

A helyszínt Balástya Községi Önkormányzata biztosítja.

Gyertek, hogy mulassunk együtt, s vigasságunk zengésével üzzük a hideget, betegséget, minden bajt és szomorúságot!!!

Támogatók:

Emberi Erőforrások Minisztériuma - Emberi Erőforrás Támogatáskezelő - Csoóri Sándor Alap CSSP-TANCHAZ-2021-0298 "Örökségül adom!"

Esemény Facebook linkje: https://fb.me/e/1mrSoFKAs

 

16. Mézespálinka - Kelj fel keresztény lélek… adventi népzenei nagykoncert

 

2021. december 18. 18:00, Szegedi Piarista vértanúk temploma
(6724 Szeged, Bálint Sándor u. 14.)

Szeretettel hívjuk kedves Közönségünket, Családokat és Barátokat az év kiemelkedő koncert eseményének közös megélésére!
A Mézespálinka népzenei nagykoncert, advent utolsó szombatjára kerülve, a böjti időszak záró szakaszát jelzi. Karácson és Mária neve napját is ünnepelve, melegséget ébreszt, miközben a fénybe lépést fokozatosan érezteti. A gondosan összeállított, változatos koncert élmény alkotói Kossuth díjas népdalénekes, mesemondó, Berecz András, és a házigazda Mentés Másként Együttes párosa, Fábri Géza és Fábri-Ivánovics Tünde, akikhez növendékek és vendég művészek társultak, hogy az egybegyűltekkel együtt készülhessenek az áldás fogadására.
Fellépnek:
Berecz András népdalénekes, mesemondó /
Népzenei Kamaraműhely a Dugonics András Piarista Gimnázium kamaregyüttese/
Róna zenekar / Borvirág énekegyüttes / Fabulya Andrea versmondó /
Piarista Alapfokú Művészeti Iskola Tamburazenekara /
Kiskobzosok / Kisénekesek / Agod Aliz népdalénekes /
Mentés Másként Együttes - Fábri-Ivánovics Tünde népdalénekes és Fábri Géza kobzos

Regisztráció a koncerten való részvételhez https://forms.gle/EDippnecTU1nQAGd9

Facebook esemény: https://fb.me/e/2MWiKXvdE

Támogatók:
Nemzeti Kulturális Alap Népművészeti Kollégiuma www.nka.hu
Miniszterelnökség - Nemzeti Együttműködési Alap - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Mester Tanoda Alapítvány
Dugonics András Piarista Gimnázium

1% Köszönjük, hogy adója 1%-ával támogatja a Mester Tanoda Alapítvány hagyományteremtő, tehetséggondozó munkáját! Adószám: 18468579-1- 06.

 

Nemzeti Kulturális Alap Népművészeti Kollégiuma www.nka.hu
Miniszterelnökség - Nemzeti Együttműködési Alap - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Dugonics András Piarista Gimnázium logo
Mester Tanoda Alapítvány





 

Adventikoszorú-készítés

 

Kedves Közösségünk!

A szegedi Piarista Rendház, Keserű György atya személyében és a Dugonics András Piarista Gimnázium, Jusztinné Nedelkovics Aliz igazgató képviseletében, az idén is a Piarista Alapfokú Művészeti Iskola és a Mester Tanoda Alapítvány segítségével szervezi az adventi koszorúk elkészítését.

Időpont: 2021. november 27. 15:00 – 17:00
Helyszín: Piarista Vértanúk Temploma

Önkéntes kézművesek és TESZI szolgálatra jelentkező diákok segítenek majd a résztvevőknek a koszorúik elkészítésében - a hangulatvarázsló muzsikát, áldáshoz való közös éneklést kobzos énekmondással ékesítjük, szeretettel.

A koszorú készítés a piarista templom karzata alatti szakrális térben kap helyet*, így tekinthetjük ezt „különleges lehetőségnek”.

A szegedi piarista közösség, az iskola diákjai, a családok és a templomi közösség tagjai készítik el az adventi koszorúkat, sőt díszbe borul a Piarista Vértanúk Temploma nagy adventikoszorúja, amelyek végül közös éneklés mellett áldást kapnak.


Szeretettel várjuk a közösségünk tagjait a nyílt rendezvényre, ahol növendékeink és a szülői-, baráti-, szerzetesi-, tanári közösségünk a közös ünnepi előkészületben kötetlen jelleggel tud találkozni!!!

Az esemény teljesen önkéntes alapon szerveződik, "batyus" jelleggel. A jelentkezők részére beszerezzük a koszorú alapokat, díszeket, de lehetőség van saját koszorú alapot hozni.

A készülődéshez a gimnázium portáján lehet jelentkezni és befizetni:
november 24. szerdai határidővel!
További részletek a plakáton olvashatók.


Üdvözlettel és várakozással:
Fábri-Ivánovics Tünde

Gyermektáncház

 

"Örökségül adom!" - Gyermektáncház és családos kézműves délután táncházsorozat

Gyermektáncház a XXI. Koboz–ének–hegedű– furulya moldvai népzenei kurzuson

2021. 08. 14. szombat 18:00-19:00
helyszín: Dugonics András Piarista Gimnázium udvara

Muzsikál:
Mentés Másként Együttes,
Kiskobzosok

Éneklésre, gyermekjátékra hív:
Fábri-Ivánovics Tünde

Vendégeink:
Botezatu Viktória családja és Hodorog András (Klézse-Buda, Moldva)


Támogatók:
Emberi Erőforrások Minisztériuma – Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Csoóri Sándor Alap CSSP-TANCHAZ-2020-0094
Miniszterelnökség - Nemzeti Együttműködési Alap - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Dugonics András Piarista Gimnázium    
Mester Tanoda Alapítvány                                     

Köszönjük, hogy adója 1%-val támogatja a Mester Tanoda Alapítvány hagyományteremtő, tehetséggondozó munkáját! Adószám:18468579-1-06
www.mestertanoda.hu