Gitár

Gitártanszakunkon lehetőség nyílik megismerni, elsajátítani a hangszerjátékot, és az egyetemes gitáros repertoáron keresztül megérkezni a mai korok akár könnyűzenei műfajaiba. A tanszakon minden évben sorra alakulnak a kamaraformációk, főleg duó, trió és kvartett formájában, így kiemelten lehetőségünk van a közös zenélés, játék lehetőségére és annak örömére. Az elkövetkezendő időkben szervezzük az iskolai gitárzenekart is. Iskolánk szervezi és egyben helyszínét is adja az immáron évek óta megrendezendő Tavaszi Gitártalálkozónak, amely alkalmával minden jelentkező  növendéknek lehetősége van bemutatni az éppen repertoáron lévő darabjait felszabadult, kötetlen hangulatban. A klasszikus tanszakok közös  koncertjein, valamint számos egyéb versenyen és rendezvényen képviseljük, ápoljuk a gitárzene hagyományait és örömeit.

Szalkai Sándor – gitártanár, kamaraművész