Sajtóközlemény - Lezárult az Értékmentés 2014. tehetséggondozó program

A Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolája június közepén zárta az „Értékmentés 2014. - Tehetséggondozó műhelyek jó gyakorlatainak bemutatása” címet viselő tehetséggondozó programját, amellyel már meglévő jó gyakorlatot folytatott, öregbítvén jól ismert hírét a tehetséggondozás terén elért sikerességében.

Az Értékmentés 2014. tehetséggondozó programba beválogatott tanulók sokat fejlődtek egyénileg, miközben kiscsoportos szakmai műhelyekbe, zene-, tánc- és színművészeti munkacsoportokba tömörülve dolgoztak kiváló szakmai vezetéssel. Autentikus alapú népzenei feldolgozások készültek, a néptáncot közösségszervező erejét használták, színművészeti improvizációs gyakorlatok fejlesztő hatását tapasztalták meg, új képzőművészeti alkotások születtek.

A program során a tehetséggondozó műhelyek jó gyakorlatát több alkalommal is bemutatták, s végül az Udvari zenebona című nyilvános záró rendezvényen köszönték meg a szakmai vezetők munkáját és a támogatók segítségét. Az összművészeti program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogató megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Tehetség Program NTP-AMI-13 pályázati programjának köszönhetően valósult meg, mintegy 1.200.000,-Ft támogatási összegből
 
Barkos Bea tűzzománc kurzusa

Barkos Bea tűzzománc kurzusa 2014. augusztus 11-én reggel 8 órától augusztus 14-ig tart.
Jelentkezni lehet a barkosbea@gmail.com e-mail címen vagy a +36 30 513 12 01-es telefonszámon.

Jelentkezési lap

2013-2014. tanév zárása a Piarista Mester Tanoda Alapfokú Művészeti iskolában

FONTOS TUDNIVALÓK

2014. május 24. szombat 10.00 - 17.00
- Mester Tanoda programjai a Hídi vásárban - Belvárosi Híd újszegedi rondella

2014. június 3. 15.00 - 19.00
- Beiratkozási nap a Piarista Mester Tanoda irodáján

2014. június 10. 18.00
- Alapvizsga - Népzenész diákok koncertje

2014. június 12. 11.00
- Népzenei kamaraműhely koncertje az Ünnepi Könyvhéten

2014. június 12. 17.00
- Udvari zenebona - színes műsor a DAPG belső udvarban

2014. június 15. Te Deum
- 9.30 - 10.30 évzáró szentmise a DAPG Sportcsarnokban
- 10.30 - 11.30 tanév értékelése, dicséretek átadása
- 11.30 - 12.00 bizonyítványok kiosztása a szaktanárok vezetésével a termekben

Táncház

Alapképzések

Újra Mentés Másként Trió muzsika zengette meg Angliát

Fábri-Ivánovics Tünde népdalénekest, Fábri Géza kobzost és Lipták Dániel népi hegedűst nem kell különösen bemutatnunk piarista közösségünkben: ők a Piarista Mester Tanoda alapfokú művészeti iskolánk népzenész tanárai, a diáktáncházaink szervezői, a Szezonnyitó, táncház és Kobzos Kurzus, a Mézespálinka koncert, a gyermektáncházak és sok-sok más egyéb közösségi rendezvény megálmodói. Vajon mi lehet erejük titka? A Művészet!

2014. április 25. és május 3. között a Mentés Másként csapat negyedszer turnézott Angliában, ezúttal teljes felállásban koncerteztek, Trió ként. A tíz nap alatt nyolc koncertet adtak, valamint egy koboz- és hegedű hangszeres kurzust és több táncházat tartottak. A koncerthelyszínek igen változatosak voltak:  „Londoni roncskocsmában kezdtük, majd alternatív könyvesbolt-kávézóban és a Temze melletti előkelő Shakespeare rotundában, folk klubban és egyetemi kollégiumban, templomi koncerten folytattuk. Londonban, Manchesterben, Lincolnban és Cambridge-is jártunk. Mindenhol egyaránt osztatlan sikert aratott a Trió.” – nyilatkozta Géza.

Az angliai szervezőkkel Tünde tartotta a kapcsolatot, napi szinten többször levelezett angolul a helyi ügyintézéssel kapcsolatban. A koncertek helyszínei felsorolásszerűen a következők voltak: Londonban a Jamboree tánc klub, The Idler Academy nevű szellemi-művészeti kávézó, a magyar katolikusok programjainak helyt adó Szent István Ház, a Garrick’s Temple to Shakespeare rotunda, Manchesterben a Klondyke Club, Lincolnban a Church of St Mary Magdelene, Cambridge-ben a The Cambridge Folk Club, valamint a Wolfson College Lee Hall koncert terem. Londonban a piarista tanároknak Csicsó János plébános úr jóvoltából és Korpos Attila ügyintéző közbenjárására a Szent István Házban volt kényelmes szállásuk, Cambridge-ben pedig Julia Seiber-Boyd és férje, Simon Boyd voltak a házigazdáik. Különösen annak örültek, hogy Cambridge-ben nagy szeretettel fogadták őket a nemrég nálunk járt barátaink, a St Catharine’s College Leány Kar énekesei és karvezetőjük, Dr. Edward Wickham, akik nosztalgiával tekintettek vissza az iskolánkban töltött napjaikra.

A turnénak ezúttal a „Szerelmes levél”címet adták. Az egységes cím ellenére a zenei anyagot minden a helyszínhez külön megtervezték, igazodva a hangulathoz és várható közönség igényeihez. A hangszeres kurzuson már kialakult egy haladó csapat, akik már játszottak kobzon, sőt saját hangszerük is van, ám mellettük a kezdő kobzosok is kedvet kaptak az akkordkísérethez, sőt hegedülni vágyók is betoppantak. „Ügyelnünk kellett arra, hogy mindig rugalmasan kezeljük a helyzeteket és ne akarjunk túl sokat belezsúfolni egy-egy alkalomba. Ám amikor a Szent István Házban tartott koncertünk után megtudtuk, hogy aznap este olyan táncház lesz, amelyben magnóra kell mulatnia társaságnak, hagytuk magunkat rábeszélni egy kis túlórázásra – nem bántuk meg!” – emlékezett vissza Dániel.

„Bár úgy gondolnánk, hogy a magyar népzene elsősorban a magyarokat érdekelheti, inkább azt tapasztaltuk, hogy koncertjeinket főleg angolok látogatták és csak mintegy 10%-ban mozdultak meg a helyi magyarok.” – összegzi Géza. „Sok különös emberrel találkoztunk koncertjeinken, például Vik Szendrey úrral, aki Puskás Öcsi egykori menedzsere, vagy Dante Ferrara lantművésszel, aki Kanalas Évával készült első lemezemet ismerve jött el a lincolni templomi koncertre.” A zenészek, művészek általában szívesen nyilatkoztak a Mentés Másként Trió koncertjei után. Azt a zenénkben élő  erőt emelték ki, ami az angol népdalokban már nincsen meg. A szegedi zenészeknek ismét sikerült érdemeket szerezni a magyar népzenének, s ezért továbbra is hálásak a csángó falvak népének, akiktől a dallamokat, s a dallamok éltetését tanulták. Clive Burnstell fotográfus még ahhoz is kedvet kapott, hogy a jövőben elkísérje a Triót a Ha folyóvíz volnék moldvai missziós körútjára, azt írva visszajelző levelében, hogy „köszöni, amiért új ablakot nyitottak az életükben”.

2015. márciusában a Népzenei Kamaraműhely 20 fővel készül Cambridge-be, a Mentés Másként Trió pedig, június végére tervezi a következő angliai turnéját.

A koncert időpontok szervezése már elkezdődött!

AMI

Az eseményen készült fotók ide kattintva érhetők el.

Gyermektáncház

Diáktáncház